
Események keresése és nézet választás
2023 január
Imi, mondj egy verset – Csuja Imre önálló estje
DÁTUM: 2023.01.27. 18:00, HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR JEGYVÁSÁRLÁS Csuja Imre verssel él és versben gondolkodik kicsi gyerekkora óta, mióta esténként falusi házukban a nagymamájától tanult verseket, meséket, a család és a szomszédok nagy nyilvánossága előtt elmondhatta. Hamar megtanulta, milyen az, kiállni és mondani! A vers, a versről való gondolkodás később színészi pályáján is végigkísérte. Önálló estjének egyik ihletője, az utcán, tanyán, gyárban, üzletben – szóval bárhol lehet verset mondani élménye, a másik pedig a versről való beszélgetés: Ady Endre és Babits Mihály,…
Tudj meg többet »2023 február
Filmklub – Whiplash
amerikai filmdráma, 107 perc, 2014 Andrew (Miles Teller) híres akar lenni. New York, tehát az Egyesült Államok, tehát az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. De találkozik egy tanárral (J. K. Simmons), aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak…
Tudj meg többet »KULTKIKÖTŐ FILMKLUB | ELEFÁNT DAL
kanadai filmdráma, 110 perc, 2014 Titokzatos módon eltűnik egy pszichiáter a kórházból, melyről korábban kellemetlen pletykák keringtek. Az ügyet Dr. Toby Green vizsgálja, aki szerint az orvos utolsó betege információkat rejteget a kollégájáról, Dr. Green szándéka, hogy kezelésbe veszi a kiszámíthatatlan pácienst, miközben figyelmen kívül hagyja Peterson nővér tanácsát, aki a legjobban ismeri a beteget. Ahogy Michael bizonyságot tesz átlagon felüli intelligenciájáról, megkérdőjeleződik, ki is dominál: az orvos vagy a páciens?
Tudj meg többet »BOGLÁRI BESZÉLGETÉSEK – Teremi Trixi színművésznővel
Az estre a belépés ingyenes!
Tudj meg többet »2023 március
KULTKIKÖTŐ FILMKLUB | SWING
SWING magyar romantikus vígjáték , 117 perc, 2014 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Három elkeseredett, különböző korú nőt egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet, akiket aztán egy kiöregedett dizőz felkarol és létrehozza velük élete utolsó nagy művét a Swing Angels nevű énekes haknizenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos és egy hakniszervező menedzser segítségével körbeturnézzák a Balatont. A zenekarral így vagy úgy, egy újabb lehetőséget kapnak az élettől…
Tudj meg többet »VÁLÓTÁRSAS – improvizációs színházi műsor
Párkapcsolat-gazdagító előadás humorral és rögtönzéssel. Közreműködnek Pokorny Lia és Janklovics Péter, Gönczi Dorka és Varga Zsolt mediátorok. Olyan előadás formájában beszélünk a párkapcsolati és válási buktatókról, ahol vagy nézők kérdezhetnek, vagy éppen közismert színészek improvizálnak előre megadott helyzetekre. Rengeteget hallani arról, hogy egy párkapcsolat veszélyes üzem. Amíg azonban a darukezelő, a villanyszerelő és tűzszerész részletes tanfolyam során tanulja meg, hogyan mentse meg magát és másokat, addig a párkapcsolati élet esetében nincs felkészítő gyakorlatsorozat és nem fogja mentor az ember kezét…
Tudj meg többet »